Székesfehérvár és a Velencei tó között, attól délre található Seregélyes, ahol "a Velencei tóból kifakadó mocsáros helyek" rónává szelídülnek. Magának a falunak a története a rómaiakig nyúlik vissza. A falu déli határában nagyméretű villagazdaságot, illetve ettől nem messze kocsitemetkezés helyét tárták fel. A magyarság történetében eredetileg királyi birtok, ahol a fehérvári vár népei és királyi lovászok laktak. Oklevélben először 1258-ban említik Seregélyest, amikor Szolgagyőri Eunordi grófok elődeit, nevezetesen Smaragd székesfehérvári prépost, királyi kancellár, valamint öccsei, Vilmos és Egyed grófok a zsámbéki monostort alapították, s Vilmos többek között Ságh és Seregélyes nevű földek és legelők felével adományozta meg. Az adományt IV.Béla 1258-ban helyben hagyta. 1345-től a XVII. század  végéig a falunak több tulajdonos volt. A török hódoltság korában Husszein Bin Abdullah timár javadalom birtokai közé tartozott.
1696-ban pedig már Zichy Pál birtokaként említik. 1735-ben épült a falu temploma, melyet 1792-ben átépítettek. A Zichy család 1821-ben építette a falu parkjában található klasszicista stílusjegyeket viselő kastélyt. Az épületet valószínűleg Pollack Mihály tervezte, a nagyterem freskói pedig Pich Ferenc festette. Az 1848-49-es szabadságharc idején Seregélyes felvonulási területként szolgált.
A második világháborúig a falu élte csendes mindennapjait, a háború gyötrelmeiből viszont bőségesen kivette részét. 1944. december 8-tól 1945. március 23-ig volt hadszintér, s hétszer "cserélt gazdát". Legsúlyosabb harcok a németek utolsó magyarországi nagy ellenállás idején voltak. A háború és újjáépítés után Seregélyes is fejlődésnek indult. Ez részben a mezőgazdasági termelés fejlődésével, részben Székesfehérvár iparosításával hozható kapcsolatba. Ez utóbbi jórészt jelenleg is leköti a falu munkaképes korosztályát. Emellett a faluban sokan foglalkoznak mezőgazdasággal, vagy a visszaigényelt földjükön, vagy nagyobb gazdálkodó egységben.